Go to Top

2014. október hónap szerzője – Molnár Ferenc (1878-1952)

image001Budapesti nagypolgári család fia volt. Jogásznak indult, egy ideig a genfi egyetemen nemzetközi jogásznak készült, de huszonkét éves korában egyszerre hátat fordított a jogtudománynak, és újságírónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. Huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek.

Legnagyobb színpadi sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító naplója című könyvét.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

Forrás: Wikipédia http://www.mora.hu/alkoto/molnar-ferenc

Keressétek a könyvtárban:

image003