Go to Top

Hónap szerzője

2015. január hónap szerzője – Leiner Laura (1985-)

A Szent Johanna gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője, szakmájában 18 éves kora óta aktív. Ismertségét és népszerűségét a Szent Johanna Gimi c. könyvsorozat hozta meg számára. Első regényét 18 éves korában írta Remek! címmel, ezt 2005-ben publikálta. Első kötetei az Universal Hungary Lap- és Könyvkiadónál jelentek meg. Az első komoly sikert A Szent Johanna Gimi című ifjúsági naplóregény-sorozata hozta meg számára. Az …Read More

2014. december hónap szerzője – Nyulász Péter (1968-)

Nyulász Péter (1968) történelem-földrajz szakon szerzett diplomát Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Tíz éven át a Magyar Rádió újságíró-riportereként dolgozott, jelenleg az Egyszervolt.hu gyermekkulturális családi portál szerkesztő-szerzője, kommunikációs vezetője. Zsubatta! című mondókás-verses kötete 2005-ben, a Miazami – kitalálós versikés könyve 2007-ben jelent meg, mely alapján TV film készült Gárdos Péter rendezésében, 2008-ban a Gyere velünk …Read More

2014. november hónap szerzője – Szepes Mária (1908-2007)

Szepes Mária igazi bohém, komédiás családban nőtt fel. Édesanyja primadonna, nevelőapja rendező volt. Papír Magdolna néven már hároméves korától színpadon játszott, többek közt A megfagyott gyermek című darabban. Tizenhét éves korában balett vizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, utána a Walter-féle szemináriumban művészettörténetet, pszichológiát, irodalmat hallgatott. A beszélőfilm korszakában Orsi Mária néven filmforgatókönyveket ír. 1930-ban megismerkedett …Read More

2014. október hónap szerzője – Molnár Ferenc (1878-1952)

Budapesti nagypolgári család fia volt. Jogásznak indult, egy ideig a genfi egyetemen nemzetközi jogásznak készült, de huszonkét éves korában egyszerre hátat fordított a jogtudománynak, és újságírónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az …Read More

2014. szeptember hónap szerzője – Benedek Elek (1859-1929)

Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. Első iskoláit Kisbaconban járja, később azonban már Székelyudvarhelyen készül egyetemi tanulmányaira. A kollégiumban köt életre szóló barátságot a kultúrával, nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző köröknek. Érettségi után Budapestre költözik, ahol bölcsész szakon tanul, tanárnak készül, de lelke …Read More

2014. augusztus hónap szerzője – Devecseri Gábor (1917-1971)

Devecseri Gábor 1917-ben született Budapesten. A művészethez vonzódó családban az iskolás fiú hamar rákapott az olvasásra, és költői ambíciói is korán jelentkeztek. A gimnáziumban barátaival irodalmi folyóiratot alapított, és Karinthy Gábor barátjával 15 éves korukban első verseskötetüket is megjelentették. Érettségijét a budapesti Református Gimnáziumban szerezte, utána a Pázmány Péter Egyetem görög – latin szakán tanult …Read More

2014. július hónap szerzője – Zelk Zoltán (1906-1981)

Zelk Zoltán meghatározó szerepet tölt be a magyar gyermeklíra történetében. Verseiben a népdal képi világának egyszerűségét fedezhetjük fel, meséi finom líraisággal szólnak a természetről, sok humorral az állatvilágról.  Zelk Zoltán versei és meséi a magyar gyermeklíra alapművei, a bölcsődei és óvodai gyermekfoglalkozások népszerű kellékei, számos tankönyv, antológia elengedhetetlen anyagai. Az erdélyi születésű költő pályája kezdetén …Read More

Június hónap szerzője – Romhányi József (1921-1983)

Az író, költő, műfordító Romhányi József Nagytétény szülötte. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte, s életét végig is kísérte a muzsika, bár maga a szavak facsarásához is remekül értett. 1951-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol dramaturgként kezdett dolgozni. 1957-től visszatért a zene területére, ugyanis az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője lett. 1960-1962 között …Read More

2014. május hónap szerzője – Zdeněk Miler (1921-2011)

Zdeněk Miler cseh grafikus és illusztrátor 1921. február 21-én született Kladnóban, Prágától pár km-re, nyugatra. Már gyermekkorától szeretett festeni, ezért szülei 1936-ban egy prágai grafikus iskolába íratták. Később a Művészetek és Kézművesség nevezetű kollégiumban tanult, ahonnan a híres zlíni filmstúdióba került. Itt megtanulta az animációs film készítésének minden csínját-bínját. A második világháborút követően a Bratři v …Read More

2014. április hónap szerzője – Lázár Ervin (1936-2006)

Lázár Ervin nemzedékek számára a legkedvesebb gyerekkönyv-szerző, akinek számos kötete már életében klasszikussá vált. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a budapesti Eötvös …Read More